A legutóbbi testületi ülésen Wildmann Erika jelezte, hogy szeretne a két ünnep között egy zenés rendezvényt a Művelődési Házban. Az ötlet jó, ennek mi is örültünk, többen szerkesztőségünk tagjai közül is szerettek volna ott lenni. A rendezvény költségvetése, mint az ülésen elhangzott bruttó 90.000 Ft. A rendezvényre nem szednének belépőt, azaz mindenki számára nyilvános lenne. A testület a javaslatot támogatta. Polgármester úr még viccelődött is azon, hogy a huszonévesek is érdeklődhetnek az operett iránt.
Majd most mit hallunk és olvasunk?
Véletlenül került szerkesztőségünk birtokába az a meghívó, melyet bizony nem mindenki kapott meg! Információink szerint a meghívottak zöme nyugdíjas, azonban még a nyugdíjasok közül sem mindenki kapott meghívót!
Mellékeljük a meghívót. Csak azok kedvéért, akik nem találkoztak vele.
Aki nem kapott ne gondoljon rosszra, polgármester úr szava járása szerint bizonyára kifújta a szél a postaládából!
Ezek után bennünk a következő kérdések merültek fel:
1.)
Hogyan lehet az, hogy ha a testület megszavazza, hogy a két ünnep
között legyen ilyen zenés rendezvény (pénzt is hozzárendelnek), majd a
rendezvény december 8.-ra kerül? Vagy ez most egy másik rendezvény?
2.) Hogyan lehet, hogy a rendezvény nincs meghirdetve az önkormányzati honlapon?
3.) Hogyan lehet az, hogy egy zártkörű rendezvényt a település pénzéből
fizet az önkormányzat? Csak nem kampányolni tetszenek már a választók
pénzén? (Azért gondoljuk, hogy a rendezvény zártkörű, mert a meghívók
névre szóló borítékban vannak!)
4.) Milyen alapon került kiválasztásra, hogy kit hívnak meg?
5.) Lehet, hogy azért nem volt nyilvános a meghívó, hogy csak a kiválasztottak legyenek ott?
Kíváncsian várjuk a válaszokat, bizonyára a következő testületi ülésen december 12-én válaszokat fogunk hallani!
Tekintsék meg a testületi ülésen elhangzottakat és a jegyzőkönyvben szereplő információkat:
Részlet a testületi ülés jegyzőkönyvéből:
Wildmann
Erika képviselő tájékoztatta a testület tagjait arról, hogy november
22-én az iskolában irodalmi est lesz, melyre szeretettel várnak
mindenkit. Ezen kívül november 23-án az iskolai SZMK Jótékonysági bált
rendez, melyre szintén várnak mindenkit. Tervezi egy műsoros est
megrendezését a művelődési házban Leblanc Győző művész úr és partnere
fellépésével. Várhatóan br. 90.000,-Ft (benne van az útiköltség is)
lenne a fellépési díj. A két ünnep közé szeretné szervezni a műsoros
esetet, ha a testület áldását adja rá.
Garamszegi Géza polgármester támogatta a rendezvény megszervezését. A költségvetésben tervezve lett az összeggel?
Wildmann Erika képviselő kijelentette, hogy a költségvetésbe tervezett ezzel a költséggel.
Csonka Ferencné képviselő megkérdezte, hogy lenne-e belépőjegy?
Wildmann Erika képviselő nem szeretné.
Horváth Mátyás képviselő szerint is jó lenne megrendezni a műsoros esetet.
Garamszegi Géza polgármester mivel hozzászólás nem volt a napirendi
ponttal kapcsolatban szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot.
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta:
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 128/2013. (XI. 14.) számú határozata:
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az
Idősek napja alkalmából zenés estet rendez a Gárdonyi Géza Művelődési
Házban, Leblanc Győző közreműködésével. A művészek fellépési költségeit
(90.000.-Ft) Vácrátót Község Önkormányzata finanszírozza.
0 Megjegyzések