A helyi népszavazási kezdeményezésünk a konyha kiszervezése ellen jelenleg a Váci Bíróság előtt van.
Többen megkerestek minket a képviselő testületből is, és a választópolgárok közül is, hogy miért nem lépünk vissza, amikor a testület egy helyi vállalkozót bízott meg a konyha üzemeltetésével. Nos, ezzel nem is lenne semmi baj, csak arra szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy polgármesterünk már két élő szerződést mondott fel, ( Madarász úr, Remondis Kft.) amivel jelentős anyagi kárt okozott a falunak!
Mi van, ha most az az ötlete támad, hogy néhány hónap múlva elküldi a helyi vállalkozót, különböző kifogásokkal, mondva csináltakkal, vagy valósakkal?
Mivel a közétkeztetés kötelező önkormányzati feladat, könnyen olyan
helyzetbe tudja hozni a falut, hogy egyik napról a másikra kell lépnie a
testületnek, vagyis nem lesz más választása, minthogy átadja a konyhát
egy nagyüzemnek, aki csak szállítja az ételt.
A konyha első
ellenőrzésekor az a cég, akit a polgármesterünk hívott, a Sodexo cég
tulajdona volt. Nincs pecsét a tanulmányukon, talán nem véletlenül.
Akkor ugyanis kiderülhetett volna, hogy a Sodexo van a háttérben. Milyen
hivatalos dokumentum (szakértői) az, amit nem vállalnak teljes névvel,
pecséttel?
Nem mi hívtuk ide ezt a céget. A cég képviselője
kifejtette, hogy nagyon sok pénzt kell költenie az önkormányzatnak a
konyhára, ha továbbra is működtetni akarja, tehát nem éri meg.
Mindenképpen azt javasolta, hogy csak melegítő konyha legyen.
Ezek
után a testület határidő nélkül megbízta a polgármestert, hogy kérjen
másoktól is szakvéleményt. A faluban élő szakembereket nem keresték meg.
Pedig a falubeliek jelezték, hogy szívesen segítenének. De mást sem
keresett meg a polgármester! Tehát a határozat ellenére nincs több
szakvélemény, vagyis a polgármester nem hajtotta végre a számára
kötelező határozatot.
A testület másodszori nekifutásra kiszervezte a
konyhát. Az első próbálkozás zárt ülésen történt, amiről másnap kapta
meg szerkesztőségünk a határozatot. A szavazás eredménye döntetlen volt,
ami elutasítást jelent. Erre már nem emlékszik polgármesterünk, bár egy
későbbi szavazás előtt utalt rá, hogy patthelyzet ált elő, és még
egyszer kell szavazni. Ez persze nem igaz, csak polgármesterünk nem
szereti, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ő eltervezte. A
testület persze megszavazta másodszorra, hogy szervezzék ki a konyhát,
erről írtunk már.
Ezek után bízták meg a polgármestert, hogy
kérjen tíz árajánlatot a közétkeztetés megszervezésére. Ezt meg is
tette, a jegyzőnő több helyre elküldte az ajánlat kérő leveleket.
A
közös bizottsági ülésen tárgyalták a pályázatokat. Én ugyan nem értem,
hogy miért nem a bizottsági ülésen hallgatták meg a jelölteket, ahol a
külső tagok is mondhatnak véleményt, hívhattak volna szakértőt? A
bizottsági ülés hivatott arra, hogy előkészítsék a döntést, minden
oldalról lehetőleg körüljárva a témát, legyen az akármi is. A testületi
ülésen már csak szavazni kellene!
A bizottság úgy döntött, hogy csak
azokat a pályázókat hívja be, akik helyben akarnak főzni. A testületi
ülésen végül, miután meghallgatták a három pályázót valóban a helyi
vállalkozó nyert.
Semmilyen határidőt nem szabtak.
Nem tudjuk:
- mikor kötnek szerződést a vállalkozóval
- mennyi időre kötnek szerződést a vállalkozóval
- milyen feltételekkel kötnek szerződést a vállalkozóval
- mikor beszélnek a közalkalmazottakkal, mikor, milyen feltételekkel mondanak fel nekik.
A
testület boldogan hátra dőlt, hogy megoldotta a kérdést, mindenki
megelégedésére. A részletekkel egyikük sem foglalkozott, foglalkozik.
Pedig mint tudjuk, az ördög a részletekben lakozik.
Azt sem sikerült tisztázni, hogy kell-e közbeszerzés, ha több évre bízzák meg a vállalkozót.
Ez azért gond, mert igen hosszadalmas egy közbeszerzési eljárás. Ki ezt mondott, ki azt. Ki fog ennek utána menni?
Nem tudom, hogy kis összefoglalóm végén Önök mire jutottak? Én nem
vagyok meggyőzve arról, hogy a konyha ügye elrendeződött. Lehet, hogy
csak engem zavar?
Ruzicska Judit
0 Megjegyzések